A “Borfolklór mint a Drávamente és a Muramente történelmi identitása” (reVITAlize) EU projekt egyik tevékenysége a Bor konferencia (Wine conference) amelynek feladata volt a szőlőtermesztés, a borászat és az ehhez kapcsolódó témák aktuális eseményeinek megvitatása. A Kaproncai Városi Múzeum és a Nexus produkció szervezésében 2021. június 26-án 12:00 és 16:00 óra között, került megvalósításra a Mijo Kovačić galériában. A konferencia a galéria terem mérete és a járványügyi intézkedések miatt élőben is követhető volt a You Tube csatornán a következő linken: https://youtu.be/OGyVaBxLlMc, a konferencián 25 résztvevő volt jelen Magyarországról és Horvátországból akik tíz különböző előadást hallgattak meg. A konferencia kezdetén a szervezők nevében és a házigazda nevében dr. sc. Robert Čimin a Kaproncai Városi Múzeum igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, mindenkit üdvözölt és megköszönte az előadóknak a meghívás elfogadását. Megjegyezte, hogy ez az első ilyen konferencia Kaproncán, és reméli, hogy ez hagyományos eseményé válik mivel, hogy az Északi Egyetemen (Sveučilište Sjever) van Élelmiszertechnológiai Tanszék, amely többek között a borral mint élelmiszer termékkel foglalkozik. Ráadásul Drávamente és Prigorje Horvátország sajátos területe, ahol a szőlőültetvényeknél pincék is találhatók amelyek között a hagyományos építészet különösen fontos, mint a helyi lakosság különleges élő eleme. Ugyanis a múltban szinte nem volt olyan Drávamenti család, akinek ne lett volna szőlőbirtoka, ahol gyakran tartózkodtak. Az első előadást a Borčić studio, családi vállalkozás alkalmazottai tartották meg “Borcímke és márkafejlődés “elnevezéssel. A termékmárkázás fejlődésének pozitív példájaként az Ipša vállalatot emelték ki, amellyel tíz éven keresztül fejlődtek, és létrehozták az egyik legismertebb, egyértelmű vizuális identitással rendelkező horvát borászatot és olaj sajtolót, a végfelhasználó számára kifejlesztett webáruházat és a fizikai tapasztalat lehetőséget a helyszínen. Ezt követően az Északi Egyetem két professzorának előadása következett. Az első előadást doc. dr. sc. Dunja Šamec tartotta meg: “Egy pohár bor polifenol tartalommal vagy valami más? címmel, az előadás a bor emberi egészségre gyakorolt hatásával foglalkozott. Bemutatásra kerültek a különböző borfajták kémiai összetételei, az etanol és a polifenolok emberre gyakorolt hatásai. Arra a következtetésre jutottak, hogy csak a mérsékelt borfogyasztás lehet hasznos egészségünk számára. Ezt követően prof. dr. sc. Bojan Šarkanj tartotta meg előadását a “Mikroorganizmusok a szőlőn: jók, rosszak vagy veszélyesek” címmel. Előadásában beszélt a láthatatlan lények vagy mikroflóra szőlőre és borra gyakorolt hatásairól. Szó volt az élesztőgombákról, például ezek erjesztésével közvetlenül befolyásolásra kerül a bortermelés, egyes baktériumok elrontják a bort, a penészgombák pedig olyan mikrotoxinokat hoznak létre, amelyek halálosak lehetnek az ember számára. A következő előadó a Mezőgazdasági Minisztérium képviseletében mr. sc. Željkica Oštrkapa-Međurečan volt, előadásának címe „ A sárgaság és az amerikai tücsök populációjának előfordulása Kapronca-Körös megye területén”. Egy fertőző betegségről és parazitáról van szó, amely veszélyezteti a szőlő túlélését, és amelynek ellenőrzése az összes érintett fél erőfeszítéseit igényli, az államtól az egyénig. Felszámolásuk ugyanakkor energikus és drasztikus növény-egészségügyi intézkedéseket igényel, amelyek a fertőzött szőlőt, sőt az egész szőlőültetvény megtisztításából és megsemmisítéséből, valamint a vektor - az amerikai tücsök - kötelező megsemmisítéséből állnak. A Kostanjevec borászat részéről Košćak Luka beszélt a „A habzóborok előállításának hagyományos módszeréről “. A habzóborok szempontjából fontos paraméterekkel és fajtákkal rendelkező alapbor előállításából áll. Ki vannak téve az elsődleges feldolgozásnak, az alapbor erjesztésének és stabilizálásának, a másodlagos erjesztésnek és az érlelésnek és a palackozás a folyamatának. Rövid értekezést követően kb. 13:45 órakor félórás frissítő szünet következett.
A konferencia második részét Helena Tomić-Obrdalj nyitotta meg a Podravka d.d. a érzékszerv elemző laboratórium előadójaként a „A borok és ételek párosításának titkai“ elnevezésű előadással. Az ételpárosítás az a gyakorlat, amikor harmonikus kompozíciókat készítenek aroma csoportok intenzitása, állaga, íze és illata, színe, állaga és hőmérséklete szerint. Amikor megtanuljuk párosítani a bort és az ételeket a gasztronómiai horizonton, új borok kínálata nyílik meg az élvezetek és felfedezések terén. Bemutatásra került mely borok milyen ételekkel párosíthatók, mely borok használatosak a pácoláshoz, a mártásokhoz, főzéshez és melyek azok melyek alkalmasak a mérsékelt fogyasztásra. Mladen Papak, mint az Iloki pincészet volt igazgatója, jelenlegi önálló borász vállalkozó az” Iloki terroirről és az Iloki szőlőültetvények fajtáiról” tartott előadást. A csúcsminőségű márkás borok készítésében szerzett széleskörű tapasztalatok felhasználásával átadta tudását Ilok körülményeiről és környezetéről melyek lehetőséget nyújtanak a legjobb minőségű borok készítésére, előadásában említette mely fajták őshonosak és természetesek és melyekkel próbálták bővíteni az ajánlatok kínálatát. Mag. hist. Nikola Cik a Kapronca Város Múzeum részéről megtartott előadása érdekes témát mutatott be mely a “Kapronca és környékének szőlőművelés történelme” címet viselte. Az 1780 körüli térképészeti topográfiai ábrázolásoktól kezdve, illetve fiatalabb forrásokból bemutatta a szőlőültetvények ábrázolását a térképeken amelyek a bortermelés megjelölésre került mint a Drávamente fontos gazdasági tevékenysége.Szurdokokon és dombokon keresztül ismertette a Bilogora sajátosságait, bemutatta a legrégebbi, történelmileg rögzített adatokat a szőlőhegyekről, értékesítési feljegyzéséket illetve ellentétekről, halálesetekről, stb. szóló feljegyzéseket. A térképészeti kulcs használatával 1869. évtől láthatók a különböző szőlőbirtokok (szőlőültetvények, rétek, pincék, gyümölcsösök, ligetek, szántók) átírása egészen napjainking. Ezt az előadást egy kissé eltérő előadás követte, a “Olajbogyó termesztés Horvátországban- tegnap, ma és holnap”melyet Horvátország olajbogyó-termesztésének vezető ismerője, Tomislav Filipović mutatta be. Felismerésre került az első őshonos fajtánk és hogy a szakma szabályai szerint előállított összes olajunk extra szűz olaj. Az olajokat két típusra osztják az általános jellemzők szerint: északi (zöldebb, erősebb növényi illatok) és déli (aranysárga, gyümölcsös illat). Az előadás végén bemutatatásra került három tényező amellyel az olajnak rendelkeznie szükséges: gyümölcsösség, keserűség, pikantéria, összetettség, harmónia és állandóság. Az a következtetés, hogy Horvátországnak nagyon fényes jövője lehet az olívaolaj-termelés fejlesztésében. Az utolsó előadás hazai volt, Matković Domagoj a Bor rajongók 5F egyesület elnöke a “Kaproncai WineFest a lelkesedéstől a borfesztiválig” tematikáról beszélt. Elhangzottak a 2016. évi kezdetek ahol a “Karácsonyi mese” keretén belül került megrendezésre a helyi borászat és a borivási kultúra népszerűsítése. Egy évvel később megalapításra került a Bor rajongók 5F egyesülete majd 2019-től önállóan szervezik a rendezvényeket. A következő borászatok kerültek bemutatásra: Kostanjevec, Matočec, Jušta, Cik, Vujić, Topolovčan, Ban, Šipek, Stina vino, Krauthaker, Kaptol, Kunčić, Negri, Fran Galović Megyei Borászok Egyesülete illetve San Antonio és Bovan olajsajtolók. A vágy továbbra is a fejlesztés, ami idén sikeresen megvalósult amikor az eseményen koncert is volt illetve ezzel a konferenciával is bővült, amely a Kaproncai Városi Múzeummal folytatott reVITAlize projekt részeként nemzetközivé nőtte ki magát. A konferencia végén rövid megbeszélés is megvalósítása került azzal a szándékkal, hogy belátható időn belül a konferencia megismétlésre kerüljön. Nagy előny, hogy az egész konferencia videó rögzítetésre került, és más alkalmakkor is felhasználható.